Mezőgazdasági termelés

Az elmúlt heti hidegfront folytatódik, csapadékra szinte minden nap lehet számítani. Az elkövetkező héten a napi maximum hőmérséklet 15-19 °C körül várható, az éjszakai minimum +2 °C és + 7 °C között lesz.

Fagykár:

Az idei tavasz több fagyos napot is tartogatott számunkra, az április eleji fagyok, illetve a május 10-i fagy nagyon megtizedelte a gyümölcsösöket, ami miatt sajnos kevés termésre lehet számítani. Alma esetében a meglévő gyümölcskezdeményeken fagystressz okozta torzulásokkal is lehet találkozni.

ALMA:

Az alma jelenleg terméskötődés 10-20 mm gyümölcskezdemény állapotában van.

Betegségek:

Almafa varasodás:

Az elmúlt héten a fertőzési nyomás helyszínenként változó volt, nagy általánosságban elmondható, hogy 05.11. és 05.18. között több napon is optimális volt az időjárás a fertőzések kialakulásához. Az ezekből származó, vagy a hideg idő miatt akár korábbi fertőzésből kialakult tünetek a héten jelennek meg az ültetvényekben.

A fertőzés nemcsak az aszkospórák által, hanem konídiumokkal is el tud indulni. Fontos, hogy az ültetvényt fertőzésmentesen tartsuk, hogy a konídiumos terjedést meg tudjuk akadályozni, az aszkospórával történő fertőzés jelentősége egyre csökken, várhatóan 2-3 hét múlva be is fejeződik a szóródásuk, de addig még számíthatunk a jelenlétükre.

Az elkövetkező héten az előrejelzések szerint a hidegfront folytatódik, szinte minden napon számíthatunk esőre, várhatóan a fertőzési nyomás pedig ennek megfelelően magas lesz. Azt javasoljuk, hogy a felszívódó (elsősorban azolszármazékok) és kontakt készítmények kombinációjával történő kezeléseket folytassuk. Amennyiben az előrejelzések szerinti időjárás bekövetkezik, akkor javasoljuk a kezelési fordulók szűkítését akár 3-4 napra, illetve a hatóanyagok váltott felhasználását.

Almafa varasodás fertőzés 2025.05.09. és 05.18. közt

helyszín / dátum

aszkospórák megjelenése

varasodás fertőzési időpontok

környezeti tényezők

fertőzés mértéke

Ajak

2025.03.23.

2025.05.06-08.

05.11-én 2,2mm, 05.15-én 4,2 mm csapadék hullott

erős fertőzés

Apagy

2025.03.23.

2025.05.11, 05.15.

május 11-én 3 órás, 15-é 5 órás levélfelületi nedvesség, egész héten magas páratartalom

közepes fertőzés

Buj

2025.03.23.

2025.05.11, 05.15.

május 11-én 10 órás, 15-é 23 órás levélfelületi nedvesség, egész héten magas páratartalom

erős fertőzés

Csenger

2025.03.23.

2025.05.09-15.

 

A vizsgált időszak minden napján 10-13 órás levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Kótaj

2025.03.23.

2025.05.11, 05.15.

május 11-én 10 órás, 15-é 9 órás levélfelületi nedvesség,

erős fertőzés

Lónya

2025.03.23.

2025.05.11, 05.15.

május 11-én 10 órás, 15-é 21 órás levélfelületi nedvesség,

erős fertőzés

Mátészalka

2025.03.23.

2025.05.11-12, 05.15-18.

 

05.11-én 7 órás, 05.12-én. 5 órás, 05.15-16-án 28 óra, 05.18-án 12 óra levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyíracsád

2025.03.23.

2025.05.11-14.

 

05.11-én 6 órás, 05.14-én. 5 órás levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Nyírbátor

2025.03.23.

2025.05.11.

05.11-én 3mm, 05.15-én 7mm cspadék

erős fertőzés

Nyíregyháza

2025.03.23.

2025.05.11-14., 05.18.

 

05.11-én 12 órás, 05.14-én. 9 órás, 05.18-án 7 órás levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Tarpa

2025.03.23.

2025.05.11-14., 05.16.

 

05.09-én 11 órás, 05.11-én. 11 órás, 05.16-án 6 órás levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Tuzsér

2025.03.23.

2025.05.12-14., 05.18.

 

05.12-én 8 órás, 05.15-én. 3 órás levélfelületi nedvesség

közepes fertőzés

Ököritófülpös

2025.03.23.

2025.05.09-18.

05.09-én 18 órás, 05.11-én. 10 órás, 05.12-én. 5 órás, 05.15-16-án. 25 órás, 05.18-án. 20 órás levélfelületi nedvesség

erős fertőzés

Védekezési javaslat:

  • ditianon
  • Kálium-foszfonát
  • mefentriflukonazol
  • fluxapiroxad
  • difenokonazol

Lisztharmat:

Az időjárás nem kedvez a betegség terjedésének, ennek ellenére javasolt, hogy a gombaölő szerek kiválasztásakor olyan hatóanyagokat válasszunk, amelyeknek hatása van mind a két jelentős betegségre a varasodásra és a lisztharmatra is pl.: fluxapiroxad, mefentriflukonazol tartalmú készítmények. Ebben az esetben megelőző jelleggel tudunk ellene védekezni, így amikor a meleg, száraz időjárás bekövetkezik akkor nem kell a lisztharmattal számolnunk.

Állati kártevők:

Almamoly:

Az almamoly-rajzás kezdetét az idei évben április 28-án lehetett megállapítani. A rajzás első hetében a megszokottak szerint alakult az időjárás, így az almamoly fenológiája is haladt előre, az imágók előjöttek a téli nyugalmi állapotból, majd szaporodtak, tojást raktak. A május 6-tól tapasztalható lehűlés ezt a folyamatot lelassította, sőt időszakosan meg is állította.

A rovarok fejlődését nagy mértékben meghatározza a hőmérséklet, megvannak azok az optimális körülmények, amikor repülnek, szaporodnak, tojásokat raknak. Továbbá az is hőmérsékletfüggő, hogy a tojásokból mikor kelnek ki a lárvák, azok milyen ütemben fejlődnek, mikor kezdik el a károsításokat. Az almamoly csak akkor párosodik, ha naplemente környékén (most 20:00 körül) a párzás idejében legalább 16 °C a levegő hőmérséklete. A lenti táblázatban található kigyűjtve a különböző helyszíneken alkonyatkor mért hőmérsékleti értékek. Látható, hogy a párzáshoz szükséges hőmérséklet csak néhány esetben jött össze (zölddel jelölve), ezzel párhuzamosan a hőösszegek sem emelkedtek. Napokig állt az almamoly fejlődése, gyakorlatilag csak május 14-ét követő napokon történt tojásrakás. Jelenleg ismét egy hidegfront határozza meg az időjárást, várhatóan a károsítók biológiája is lassabban fog haladni a rajzás elhúzódik, hosszú védekezési időszakra kell felkészülni.

párzáshoz szükséges alkonyati hőmérséklet 2025.05.09-05.17.

település

május.09. 20:00 óra

május.10.

20:00 óra

május.11.

20:00 óra

május.12. 20:00 óra

május.13. 20:00 óra

május.14. 20:00 óra

május.15. 20:00 óra

május.16. 20:00 óra

május.17. 20:00 óra

Ajak

10,6°C

11,5°C

10,7°C

11,2°C

11,4°C

17°C

6,9°C

11,9°C

10,5°C

Apagy

12,5°C

15,2°C

12,4°C

12,3°C

13,4°C

18,5°C

7,9°C

14,3°C

13,3°C

Buj

10,7°C

12,7°C

11,5°C

11,7°C

10,7°C

17,6°C

7,4°C

11,1°C

11,3°C

Csenger

10,6°C

12,3°C

6,6°C

11,3°C

11,3°C

15,5°C

8°C

12,2°C

10,1°C

Kótaj

7,9°C

12°C

5,3°C

7,5°C

4,3°C

15,8°C

6,1°C

8,3°C

11,9°C

Lónya

9,1°C

9,5°C

8,1°C

9,4°C

9,2°C

14,3°C

6,5°C

11,7°C

10,2°C

Mátészalka

12,3°C

13,4°C

12,5°C

13,2°C

14,2°C

16,6°C

8°C

13,7°C

10,5°C

Nyíracsád

10,3°C

15,2°C

8,2°C

10,5°C

9,3°C

12,7°C

7,6°C

11,6°C

11,8°C

Nyírbátor

12,3°C

16,3°C

12,6°C

13,1°C

14,3°C

17°C

6,7°C

13,3°C

11,7°C

Nyíregyháza

13,5°C

12,3°C

11,1°C

11°C

7,9°C

16,7°C

7,6°C

9,3°C

12,3°C

Ököritófülpös

10,9°C

12,7°C

9,8°C

11,8°C

13,2°C

15,7°C

7,7°C

12,6°C

9,8°C

Tarpa

8,8°C

11°C

6,3°C

10,1°C

8,6°C

13,9°C

7,5°C

9,8°C

10,3°C

Tiszakerecseny

11,9°C

10,9°C

11,6°C

11,9°C

13,8°C

16,1°C

7,8°C

13,2°C

10,1°C

Tuzsér

8,8°C

9,3°C

6,3°C

10,1°C

8,6°C

13,9°C

7,5°C

9,8°C

10,3°C

 

Növényvédelmi szempontból a klimatikus tényezők alakulása most kimondottan fontos, mert ezek alapján kell meghatározni a védekezések pontos időpontját. Javasoljuk, hogy a permetezéseket ne kizárólag a csapdafogásokra alapozzuk, hanem az időjárást is figyeljük. Akik a tojások ellen szeretnének védekezni, azoknak ajánlott tanulmányozni az alábbi táblázatot, melyben hőösszegek szerint van meghatározva a vélt fenológiai állapot, illetve a tojásrakások kezdeti időpontja. A lárvakelésre időzített kezelésekkel még várni kell.

Almamoly hőösszeg alapján történő előrejelzése

település

konzekvens imágó fogások időpontja

hőösszeg (2025.05.17.)

jelenlegi fenológia

tojásrakás kezdete a hőösszegek alapján

Ajak

2025.04.28.

60,77

imágó, tojás

2025.05.09.

Apagy

2025.04.28.

53,27

imágó

2025.05.16.

Buj

2025.04.28.

75,52

imágó, tojás

2025.05.06.

Csenger

2025.04.28.

64,31

imágó, tojás

2025.05.08.

Kótaj

2025.04.28.

74,23

imágó, tojás

2025.05.06.

Lónya

2025.04.28.

58,16

imágó

2025.05.15.

Mátészalka

2025.04.28.

59,95

imágó, tojás

2025.05.09.

Nyíracsád

2025.04.28.

59,53

imágó, tojás

2025.05.09.

Nyírbátor

2025.04.28.

50,38

imágó

2025.05.16.

Nyíregyháza

2025.04.28.

72,79

imágó, tojás

2024.05.03.

Ököritófülpös

2025.04.28.

58,77

imágó, tojás

2025.05.09.

Tarpa

2025.04.28.

54,87

imágó

2025.05.16.

Tiszakerecseny

2025.04.28.

44,07

imágó

2025.05.21.

Tuzsér

2025.04.28.

46,39

imágó

2025.05.20.

Zöld almalevéltetű:

Az elhúzódó hideg idő miatt a levéltetvek szinte egyáltalán nem mutatkoznak az almában. Néhány hangyát lehet látni, amik segítenek a telepek kialakulásában, de még nem alakultak ki.

A védekezésre felszívódó készítményeket javaslunk. Amennyiben a levelek még nem deformáltak, akkor kontakt szerekkel is könnyen lehet védekezni. Bio ültetvényekben fontos, hogy az olajtartalmú készítmények kijuttatását eddig az időpontig (levelek deformálódása) végezzük el, hiszen a kontakt szer már nem éri el a levélredők védelmében károsító levéltetveket. Olajos készítmények használata esetén a nyári 1%-os töménységű koncentrációt használjuk, ez a mennyiség még nem okoz perzseléseket.

Vértetű:

A gyökérnyaki szinten áttelelt vértetű egyedek most vándorolnak fel a lombkoronába, a hűvös időjárás lassítja a terjedésüket.

MEGGY, CSERESZNYE, SZILVA:

A meggy jelenleg meggymag méretű gyümölcs állapotában található. 

Meggyantraknózis:

A meteorológiai előrejelzések szerint az időjárás csapadékosra változik, ami kedvez az antraknózis terjedésének. A tünetekre csak később számíthatunk, a védekezést viszont most megelőző jelleggel érdemes elvégezni. Javasoljuk, hogy a csapadékos időjárást követően kontakt készítménnyel kezeljük az ültetvényeinket.

védekezési javaslat:

  • mefentriflukonazol
  • ditianon

Blumeriellás levélfoltosság:

Leginkább a meggy és a cseresznye betegsége. A tünetek első jelei, a leveleken megjelenő barnás-lilás foltok még nem tapasztalhatók, de a csapadékos időjárásnak megfelelően várható, hogy a betegség hamarosan megjelenik. Az antraknózis elleni védekezés hatásos a blumeriella ellen is.

Csonthéjasok levéllikacsosodása:

Elsősorban a szilvában és az őszibarackban jelentkező betegség, melyet most lehet megfogni. A védekezések különösen javasoltak őszibarackban, mert ott a tünetek a gyümölcsön is megjelenhetnek, nagymértékben csúfítva ezzel a termést. Meggyben az antraknózis elleni védekezés során egy menetben védekezzünk a levéllikacsosodás ellen is.

Levéltetvek:

Elsősorban a szilvában, őszibarackban és a cseresznyében találkozhatunk levéltetvekkel. A szilvában a hamvas zöld levéltetű már nagy kolóniákat épített ki, ezek ellen felszívódó készítményekkel javasolt a védekezést.

ŐSZIBARACK:

Az őszibarack termés növekedés állapotában van.

Tafrinás levélfodrosodás:

A rendkívüli hűvös időjárás miatt a beteg levelek természetes hullása is lelassult, a betegség további fertőzésére már nem kell számítani.

 

Szerző: Moravszki Gábor

Forrás: BASF Hungária Kft.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: [email protected]

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Falugazdász iroda elérhetősége

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • 1 ha alatti belterületi telkek mezőgazdasági művelésének igazolásaAz 1 hektár alatti, művelés alól kivett belterületi telkek szőlő, szántó, gyümölcsös, kert művelési ág szerinti megművelésének igazolása iránti kérelmek benyújtása elektronikus úton.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
  • Egyéb NAK megkeresésNAK együttes védjegy használata, Jogsegélyszolgálat, Közérdekű adat megismerési iránti igény, Közhiteles adatbázisban való adatjavítás kérés, Védjegy bejelentés, Egyéb (Egyéb típusú ügy(menet) indítása előtt kérjük, győzödjön meg róla, hogy fenti választható űrlap kategóriák között, nincs-e megfelelő, mert konkrét ügytípus választással az ügyintézési idő jelentősen csökkenthető!)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám
OSZAR »